Menü Bezárás

Tehetséggondozás

A tehetséggondozás célja a kiemelkedő képességű gyermekek, tanulók támogatása pedagógiai és pszichológiai eszközökkel annak érdekében, hogy képességeik még jobban ki tudjanak teljesedni.

A pedagógiai szakszolgálat tehetséggondozó szakembere önkéntes alapú tehetségszűrést végez az általános iskolák 5. osztályosai körében, melynek során kérdőívekkel, tesztekkel, fókuszált beszélgetésekkel térképezi fel a tanulók erősségeit, tehetségterületeit.

Olykor előfordul, hogy nem a tehetség kérdése merül fel először a tanulónál, hanem viselkedési problémák jelentkeznek: gyakran vannak átfedések a tehetségesek és más okból kiemelt figyelmet igénylő gyermekek között. Tehetséggondozás a szakértői bizottsági tevékenység eredményeként is javasolható, BTM, SNI megállapításától illetve kizárásától függetlenül, azokkal együtt is.

A többlépcsős tehetség felmérés eredményeképpen a tehetséges tanulókról szakvélemény készül, megjelölve rajta azt a tehetségterületet, melyen a tanuló kiemelkedik társai közül. Javaslat történik továbbá arra, hogy a gyermek részt vegyen a szakszolgálat által biztosított tehetségfejlesztő foglalkozásokon. A foglalkozások önismereti, illetve személyiségfejlesztő alkalmakat jelentenek, melyeken bizonyos részkompetenciák erősítésére kerül sor (pl. döntéshozási készség fejlesztése, problémamegoldó készség fejlesztése, együttműködési képesség fejlesztése, kreativitásfejlesztés,…).

Szükség szerint egyéni tehetségvezetésre is van lehetőség, mely során a tehetségfejlesztő szakember a szülővel és a tanulóval közösen keresnek a gyermek érdeklődésének megfelelő, egyénre szabott és fejlődését támogató gazdagító programokat, mentorálási lehetőségeket, pályázatokat.

„Akár abban hiszel, hogy meg tudod csinálni,

akár abban, hogy nem, az élet igazolni fog.”  /Henry Ford/