Hajdúnánási Tagintézmény
„Z generáció”
2021. február 11-én online formában került megrendezésre a HBMPSZ Hajdúnánási Tagintézményének szervezésében -immár második alkalommal- a „Z generáció” elnevezésű területi rövidfilmkészítő verseny.
Az előző év témája a biztonságos internethasználat volt, az idei év témájának címe: Karantén sztorik. A verseny megálmodójának és fő szervezőjének az volt a célja, hogy filmen feldolgozva osszák meg velünk a gyerekek, hogyan is élték meg az előző tanév online oktatását, milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük, esetleg milyen mulatságos esetek történtek velük. Lehetőséget szeretett volna biztosítani ezzel a kis alkotóknak kreativitásuk, fantáziájuk és digitális kompetenciájuk minél szélesebb körben való alkalmazására. A filmkészítés technikája és módja kötetlen volt, ennek jegyében sokszínű alkotások születtek:
- interjú a társakkal és pedagógussal
- versbe öntött néhány hónap
- Lego animáció
- játékprogramban lejátszott nap
Háromtagú zsűri értékelte a gyerekek munkáját, melynek tagjai voltak:
A zsűri elnöke: Sári Péter Attiláné a HBMPSZ főigazgató helyettes asszonya
A zsűri tagjai:
Nagy Angéla Zsuzsanna a HBMPSZ Hajdúnánási Tagintézményének gyógypedagógusa, logopédusa
Illés Tibor a HBMPSZ Nyíradonyi Tagintézményének vezetője, pszichológus
Igazán fantáziadús, ötletes és igényes kisfilmek születtek. A Területi döntőbe 8 alkotás került bemutatásra és értékelésre. A következő eredmények születtek:
- helyezés: Exatlon
Bibercz Eliza Ramóna (Kőrösi Csoma Református Gimnázium 7.o.)
- helyezés: Egy napom karanténban Legó kiadás
Kovács Boglárka (Bocskai István Általános Iskola AMI és Kollégium 6.b.)
- Az otthon tanulás
Zsólyomi Petra (Görbeházi Széchenyi István Általános Iskola 6.o.)
Különdíj: Maradj otthon!
Dombi Regina (Bocskai István Általános Iskola AMI és Kollégium 6.d)
Minden résztvevőnek gratulálunk!
Várunk benneteket a következő tanévben is nagy szeretettel!
A döntőbe jutott alkotások készítői
Lászlóné Lelesz Ildikó
HBMPSZ Hajdúnánási Tagintézmény
„Z generáció”
A Hajdú-Bihar megyei Pedagógiai Szakszolgálat megyei rövidfilm-készítő versenye
2022. február 10-én került megrendezésre a HBMPSZ Tehetséggondozó koordinátori Munkaközösségének szervezésében a „Z generáció” elnevezésű megyei rövidfilm-készítő verseny. A jó gyakorlat alapötlete néhány évvel ezelőtt fogalmazódott meg a Hajdúnánási Tagintézmény Tehetséggondozó koordinátorában. Azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a köznevelési intézményekben tanuló gyermekek számára egy olyan megmérettetési lehetőséget biztosítson, amely nem a tantárgyi tudáson alapszik, hanem a gyermeki kreativitás és fantázia minél szélesebb körű kiaknázásával és a digitális kompetenciák fejlesztésével teret ad ezeknek a tanulóknak a bemutatkozásra, és arra, hogy érzéseiket, gondolataikat, véleményeiket egy nem hagyományos módon tudják bemutatni, megosztani velünk.
A programot kidolgozta és Mesterpedagógusi programjának részévé tette, majd az elmúlt évek során meg is valósította a Hajdúnánási kistérségben a résztvevők nagy megelégedésére. Az első évben személyes jelenléttel bonyolította le a versenyt 10 pályamunka bemutatásával. Majd a vírushelyzet miatt az előző tanévben online formában is kipróbálhatta a virtuális tér adta lehetőségeket szintén 10 pályamunka részvételével.
2020-ban az Oktatási Hivatal Bázisintézményi pályázatára a HBMPSZ Hajdúnánási Tagintézménye ezzel a programmal pályázott, mely sikeres volt és ettől az évtől jogosult az Oktatási Hivatal Bázisintézménye cím viselésére.
Az idei tanévtől a HBMPSZ Tehetséggondozó koordinátori Munkaközössége megyei szintre bővítette ki a versenyt, azzal a céllal, hogy az egyes Tagintézmények ellátási körzetébe tartozó köznevelési intézmények tanulói számára is hozzáférhetővé váljon ez a kezdeményezés és az ott tanuló gyermekek is megmutathassák a bennük rejlő kreativitást. Az idei verseny címe és témája: Együtt online, együtt offline. Az online oktatás és a jelenléti oktatásban tapasztalt közösségi élmények bemutatása gyerekszemmel.
A megyei döntőre a Debreceni MCC Képzési Központ Holló László termében került sor. A zsűri tagjai voltak:
- Dr. Polonkai Mária – a MATEHETSZ alelnöke
- Kalász Zsolt – Debreceni MCC Képzési Központ régióvezetője
- Balázs Judit – a HBMPSZ nyugalmazott Tehetséggondozó koordinátora
- Dombi Regina – a Hajdúnánási Bocskai István Általános Iskola, AMI és Kollégium 7. osztályos tanulója (az előző tanév díjazottja)
- Kovács Dorottya – a Hajdúnánási Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium 7. osztályos tanulója (az előző tanév díjazottja)
- Zsólyomi Petra – a Görbeházi Széchenyi István Általános Iskola 7. osztályos tanulója (az előző tanév díjazottja)
A döntőbe 11 pályamunka jutott be, 17 tanuló munkája, 8 településről. A rövidfilmek a gyerekek rendelkezésére álló eszközökkel készültek, úgymint okostelefon, videókamera, számítógép. A téma feldolgozása és vászonra kerülése igen változatos képet mutatott a gyermekek alkotásaiban: a self-videótól a kisjáték-filmen keresztül a verses elbeszélésig terjedt a megvalósítás módja. Az értékelés során bemutatásra kerültek a pályamunkák, majd a zsűritagok tettek fel kérdéseket az alkotók számára azzal a céllal, hogy még jobban megismerjék a készítőket és gondolataikat.
A következő eredmények születtek:
- helyezés: Sajtos Anna és Mayer Lilla- Debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és AMI. A film címe: Suliújság
- helyezés: Dombi Evelin – Bocskai István Általános Iskola, AMI és Kollégium Hajdúnánás. A film címe: Online-offline
- helyezés: Nagy Lara – Bocskai István Általános Iskola, AMI és Kollégium Hajdúnánás. A film címe: Milyen érzés online?
Különdíj: Kovács Dorottya és Nagy Helga – Bocskai István Általános Iskola, AMI és Kollégium Hajdúnánás. A film címe: Ilyen vagyok online, ilyen vagyok offline
A verseny minden résztvevője hasznos informatikai eszközökkel gazdagodott, melyet szponzorok biztosítottak a szervezők számára.
A téma gazdája reméli, hogy a jövőben is nagy érdeklődésre tart majd számot a megye köznevelési intézményeiben ez a fajta bemutatkozási és megmérettetési lehetőség.
Pillanatképek a döntőről
Lászlóné Lelesz Ildikó
HBMPSZ Hajdúnánási Tagintézmény
Tehetséggondozó koordinátor
