Menü Bezárás

„Mesék szárnyán”

                                                       olvasótábor kisiskolásoknak

                                                  Püspökladány, 2018.07. 02.-06.

Amikor lehetőséget kaptunk arra, hogy tábort tervezhetünk gyerekeknek, szerettünk volna a Pedagógiai Szakszolgálat profiljához illeszkedő területtel foglalkozni. Napi terápiás munkánk, illetve a szakértői vizsgálatok tapasztalatai alapján úgy döntöttünk, hogy az olvasás fejlesztését választjuk. Tettük ezt azért, mert azt látjuk, hogy évről évre egyre több az olvasási problémával küzdő gyermekek száma, nehézséget okoz a beszédértés, az olvasott, hallott szövegek feldolgozása, a hallottak, olvasottak megfogalmazása. Nem stabil a betűismeret, az olvasástechnika kialakulatlan, és nem is szeretnek éppen ezért olvasni a tanulók.

A „Mesék szárnyán ”olvasótábor kisiskolásoknak szerveződött. Célunk az volt, hogy a meséken keresztül az olvasási jártasságot erősítsük, változatos feladatokon, játékokon keresztül gyakoroljunk. Megszerettessük a mesét, az olvasást, ezáltal megszilárdítsuk a tanulási képességet. Az együtt töltött napok ideje alatt fejlesszük a szociális készségeket, a kommunikációt és kooperációt.

Az első feladatunk a szervezéssel kapcsolatosan a kiválasztott gyerekek szüleivel való kapcsolatfelvétel volt. A kiküldött jelentkezési lapok visszaérkezése után a szülőket tájékoztattuk a tábor időpontjáról, egyéb tudnivalókról. Végül 2018. július 2-án reggel izgalommal vártuk a 10 érkező kisgyermeket.

A kiválasztott mesék a Tündérszép Ilona és Árgyélus, illetve a Didergő király voltak. A mesék kiválasztásánál fontos szerepet játszott a történetek értékközvetítése az igazságosság és a szeretet erejéről. Hétfőtől szerdáig a népmesével foglalkoztunk, csütörtökön és pénteken pedig a fázós király történetét dolgoztuk fel.

Már első nap láthattuk, hogy a gyerekek betűismerete, olvasási technikája, szövegértési szintje között nagy eltérések vannak, így folyamatosan igyekeztünk differenciáltan adni a feladatokat. A közös olvasásnál mind a szöveg nehézsége, mind a hossza tekintetében figyelembe vettük az egyéni képességeket. A kézműves résznél is igyekeztünk segítséget nyújtani mindenkinek a grafomotoros fejlesztések közben is, hogy minél több sikerélményben legyen részük.

Még ezen a napon kiosztottuk a saját kis mappát: a mesekönyvet, melybe a hét folyamán elkészült feladatlapokat, munkákat fűztük le, illetve amit mindenki saját ízlésének megfelelően díszíthetett ki. Ebben helyeztük el a két mese nyomtatott változatát is, melyet a későbbiek folyamán elővéve felidézhetik tábori élményeiket.

A mesék feldolgozásánál mindkét esetben szerepet kapott a diavetítő, amely nagy élmény volt mindenkinek, egy nagyon különleges hangulatot teremtve a kispárnákon ülve, a besötétített teremben. A történetek megelevenedése bábokon és dramatikus játékokon keresztül minden nap másképpen történt, a bábok pedig a legkülönbözőbb technikákkal készültek, dícsérve elkészítőik ügyes kezeit, kreativitását.

Elkészültek a mesék jelképei is: az aranyalmák, és a királyi koronák is.

Minden nap mozgásos feladatokat is beépítettünk a napi programba, egy kicsit fejlesztve a nagymozgásokat, és engedve a szabad játékot is.

A szülők minden reggel mosolygósan érkezve bízták ránk gyermekeiket, mert a nap végén mindig valamilyen új „szerzeménnyel”, és élménnyel tértek haza a táborlakók. Nap, mint nap került elő valami apróság a hátizsákokból: volt aki gyümölcsöt, volt aki cukorkát küldött a gyermekeknek.

A tábor egyik nagy eredménye volt az, hogy az olvasási feladatokkal becsülettel „megküzdő” gyerekek a napok múltával együtt beszélgettek, dolgoztak, megosztották egymással érzéseiket, gondolataikat. A meséken keresztül megmunkálhatták érzelmeiket, gyakorolhatták az adekvát problémamegoldást.

Az eltelt öt nap rendkívül tartalmasan, sok - munkával, de rengeteg szép pillanattal, nevetéssel, telt el. Reméljük mindenki jól érezte magát, és úgy búcsúztunk, hogy jövőre mindenkit visszavárunk.

Az elégedettségi kérdőívek értékelése alapján a szülők és gyermekek egyaránt nagyon jónak tartották a tábor szakmai tartalmát, szervezést, megvalósítását és jövőre is szívesen részt vennének rajta.

2019 Tábori összefoglaló:

Amikor lehetőséget kaptunk arra, hogy tábort tervezhetünk gyerekeknek, szerettünk volna a Pedagógiai Szakszolgálat profiljához illeszkedő területtel foglalkozni. Napi terápiás munkánk, illetve a szakértői vizsgálatok tapasztalatai alapján úgy döntöttünk, hogy az olvasás fejlesztését választjuk. Tettük ezt azért, mert azt látjuk, hogy évről évre egyre több az olvasási problémával küzdő gyermekek száma, nehézséget okoz a beszédértés, az olvasott, hallott szövegek feldolgozása, a hallottak, olvasottak megfogalmazása. Nem stabil a betűismeret, az olvasástechnika kialakulatlan, és nem is szeretnek éppen ezért olvasni a tanulók.

A „Mesék szárnyán” olvasótábor kisiskolásoknak szerveződött. Célunk az volt, hogy a meséken keresztül az olvasási jártasságot erősítsük, változatos feladatokon, játékokon keresztül gyakoroljunk. Megszerettessük a mesét, az olvasást, ezáltal megszilárdítsuk a tanulási képességet. Az együtt töltött napok ideje alatt fejlesszük a szociális készségeket, a kommunikációt és kooperációt.

A tábort idén második alkalommal szerveztük meg, 2019.06.24-2019.06.28. között, sokat segített az előző év tapasztalata mind a szervezés, mind a lebonyolítás területén.

            Ebben az évben egy mesét választottunk, mert úgy gondoltuk, hogy annyi lehetőség van egy mese feldolgozásában is, hogy nem szükséges másik mesét is bevonni, illetve így még mélyebben, pontosabban körül járva, még inkább „magukénak érezhetik” a történetet.

           Így esett a választás Az égig érő paszuly meséjére.

A tábor egyik nagy eredménye volt az, hogy az olvasási feladatokkal becsülettel „megküzdő” gyerekek a napok múltával együtt beszélgettek, dolgoztak, megosztották egymással érzéseiket, gondolataikat. A visszahúzódó, csendesebb gyerekek is megnyíltak, és a végén még az is kiderült, hogy mennyi huncutság bújik meg bennük.

Az öt nap nagyon hamar eltelt, és megküzdve a nagy meleggel, feladatokkal úgy búcsúztunk: jövőre mindenkit visszavárunk!

Az elégedettségi kérdőívek értékelése alapján a szülők nagyon jónak tartották a tábor szakmai tartalmát, szervezést, megvalósítását és jövőre is szívesen részt vennének rajta.

„ Mesék Szárnyán” –Püspökladány 2020.07.27.-07-31.

Amikor lehetőséget kaptunk arra, hogy tábort tervezhetünk gyerekeknek, szerettünk volna a Pedagógiai Szakszolgálat profiljához illeszkedő területtel foglalkozni. Napi terápiás munkánk, illetve a szakértői vizsgálatok tapasztalatai alapján úgy döntöttünk, hogy az olvasás fejlesztését választjuk. Tettük ezt azért, mert azt látjuk, hogy évről évre egyre több az olvasási problémával küzdő gyermekek száma, nehézséget okoz a beszédértés, az olvasott, hallott szövegek feldolgozása, a hallottak, olvasottak megfogalmazása. Nem stabil a betűismeret, az olvasástechnika kialakulatlan, és nem is szeretnek éppen ezért olvasni a tanulók.

A „Mesék szárnyán” olvasótábor kisiskolásoknak szerveződött. Célunk az volt, hogy a meséken keresztül az olvasási jártasságot erősítsük, változatos feladatokon, játékokon keresztül gyakoroljunk. Megszerettessük a mesét, az olvasást, ezáltal megszilárdítsuk a tanulási képességet. Az együtt töltött napok ideje alatt fejlesszük a szociális készségeket, a kommunikációt és kooperációt.

A tábort idén harmadik alkalommal szerveztük meg, és sokat segített az előző év tapasztalata mind a szervezés, mind a lebonyolítás területén.

Ebben az évben a magyar gyermekirodalom nemrég elhunyt ikonikus alakjának meséit választottuk, így ismerkedtünk Pom Pommal, a Nagy ho-ho-ho horgásszal, Mirr -Murral, Sün Balázzsal, és nem utolsósorban Süsüvel Csukás István tollából.

Minden nap egy új mesefigura kerülhetett közel a gyerekek szívéhez, és igyekeztünk a mesefigura karakteréhez igazítva alakítani a kézműves foglalkozások tartalmát. Így Sün Balázsnál sünkalyiba készült, Festéktüsszentő Hapci Benő batikolt pólókat „készített”, a Nagy ho-ho-ho horgász pedig halacskafogó játékot. Süsü hosszabb meséjét autósmoziban nézték meg a gyerekek, saját maguk által készített autóban.

Az öt nap nagyon hamar eltelt, és megküzdve a nagy meleggel, feladatokkal úgy búcsúztunk: ha lesz még ilyen tábor, találkozunk!